Jelenlegi tanítási hét: „A”

2009/2010. tanév eseményei

 Kellemes pihenést kívánunk kollégáinknak és tanítványainknak!!!


2010.06.18.
A Laurus alapítvány támogatásával megszépültünk. Köszönjük.

2010.06.13
Iskolánk dolgozója, Márton Antal a Pedagógusok Szakszervezetének „Eötvös József-emlékérem” arany fokozata elismerésben részesült. Az intézmény dolgozói nevében gratulálunk kitüntető címéhez, és köszönjük szakszervezeti és érdekegyeztető munkáját.

2010.06.11.
Tájékoztatom, hogy 2010. június 14-én hétfőn az utolsó tanítási napon az iskolabuszok 13:40-től közlekednek a szokásos megállóhelyeket érintve.

2010.06.11.
Tájékoztatom, hogy 2010. június 18-án pénteken a ballagás napján is közlekednek a diákbuszok.
A buszok 16:45-kor érkeznek Bonyhádra. A rendezvény után a pedig 18:45 órakor indulnak vissza.

2010.05.29.
IV. Sulikupa Diákolimpia horgászverseny Nyerges

Tanuló,szülő, dolgozó alkotta azt a diákolimpiai csapatot mely képviselte iskolánkat a hagyományos horgászversenyen. Az iskola csapata 2. helyezést érte el. Köszönjük Vogl Árpádnak a csapatszervezést és a sikeres versenyzést.
Csapattagok: Czirok Attila, Gergely Máté, Eszlátyi István, Vogl Árpád

2010.05.27.
Rajverseny határon túl
Tardoskedden iskolánk 4 tanulóját jutalmazták kiváló munkájáért: Brauer Izabella 1.o., Somogyi Patrícia, Jakab Gréta 3.o. és Fábián Evelin 7.o.

A díjakat a Városi kapcsolat keretében kiutazó iskolavezetők és rajztanárok vették át.


2010.05.27.
Tisztelt Szülők! Értesítjük Önöket, hogy a BONI Bartók Béla Művészetoktatási Intézményegység képzőművészeti tagozatára  a következő időpontokban lehet felvételizni:

 május 31. hétfő 15-16 óra
 június 1. kedd 15-16 óra
 június 7. hétfő 15-16 óra


2010.05.19.

A BONI Széchenyi István Általános Iskolai Tagintézménye virágosítással kapcsolódott Bonyhád Város városszépítő programjához. Míg a 6. évfolyamos tanulók szeméttől tisztították meg a majosi kerékpárút környékét, addig Szabó László kertész támogatásával virágládák kerültek a bejárathoz, a tanulók virágot ültettek a Széchenyi szobor köré, felfrissítették a sziklakertet. A diáktanács követi nyomon és jutalmazza mindazokat a tanulókat akik év végéig feladatot teljesítenek, anyagilag támogatják az iskola és iskolakörnyéket is szépítő akciókat.


2010.05.17.
Réthy Pál, Kajtár Réka és Beke Csanád vehette át a Kistérségi Rajzverseny díját a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában. Rajzaik „Így látom szülővárosomat ” meghirdetett témában készítették. Eredményeikhez a tanulóknak és felkészítőinek gratulálunk.

 
2010.05.04.

2010. április 28-án az Alapműveleti matematikaverseny díjazott tanulói:

Zsók Bianka 5. o. 1. hely

Beke Áron 5.o. 2. hely

Kis Sarolta 6.o. 3. hely

Jakab Renátó 7.o. 4. hely

 

Zsók Bianka az Országos versenyre is meghívást kapott, amelyet május 15-én Marcaliban rendeznek.


2010. 05.04.

XXXIX. Kalmár László matematika verseny megyei fordulóján Zsók Bianka 5.o. 1. hely, Mágel Petra 4.o 6. hely, Balogh Imola 5.o 7. helyezést ért el.


2010.04.26.

2010. április 23-án pénteken megrendezésre került iskolánkban a Széchenyi Ödön Tűzoltóverseny.
Eredmények:Fiúk:

  1. hely Széchenyi István Általános Iskola

  2. hely Bölcske ÖTE és Kegyes József Általános Iskola

  3. hely Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Paks

  Lányok:

  1. hely Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Paks

  2. hely II. Rákóczi Ferenc Általános Művelődési Központ Nagymányok

 

Eredményükhöz gratulálunk.

 
2010.04.22.

Az Eötvös József Pedagógiai Szolgáltató tavaszi szakmai napjának keretében az alábbi program valósul meg: "Jó Gyakorlat" a közoktatásban: IKT-val támogatott oktatási, nevelési folyamatok.


2010.04.16.

Tolna megyei tavaszi IVV túranap "Völgység Teljesítménytúra" 2010.

Időpont: 2010. április 24. Szombat

 

2010.04.14.

Mai napon iskolánkban Alapműveleti Matematika verseny került megrendezésre.

 

2010.04.14.

Curie matematikaverseny területi döntője 4 fordulós levelezős verseny után 12 tanulónk jutott be. Legjobb eredményt elért tanulók:

Zsók Bianka 5.f 1. helyezés

Gergely Bence 5.f 3. helyezés

Ficsor Luca 6.h 2. helyezés

László Emese 3. o 2. helyezés

Morvai Levente 3. o 3. helyezés

László Emese az Országos döntőbe is bejutott.

Eredményükhöz gratulálunk.

 

2010.04.14.

Zrinyi ILona Matematikaverseny megyei fordulóján 22 tanulónk vett részt. Legeredményesebben szereplő tanulóink.

Zsók Bianka 5.f 2. helyezés

Domokos Vanessza 6.f 11. helyezés

Eredményükhöz gratulálunk!

 

2010.04.10.

Nagycsoportos óvodások és szüleik voltak vendégeink bemutatkozó napunkon. A képek bizonyítják az értékes információkat és a nap hangulatát.

 

2010.04.09.

Iskolánk tanulója, Oberling Krisztián szombaton az országos duatlon versenyen 11. helyezést ért el. A táv 2km, futás 8km kerékpár, 1km futás.

 
2010.03.30.

Felhívás iskolai beíratásra.

Időpontja. 2010. április 19. Hétfő 8-17 óra között

  2010. április 20. Kedd 8-16 óra között

Helye: Vörösmarty Mihály Általános Művelődési Központ 7150 Bonyhád, Széchenyi tér 2.

 

2010. 03.29.

Szeretettel várjuk a nagycsoportos

 óvodásokat
iskolánk bemutatkozó nyílt napjára.

Időpont: 2010. április 10. Szombat

 

2010. 03.26.

Páli Alex iskolánk tanulója III. helyezést ért el a Kossuth- Széchenyi Szónoklatverseny országos döntőjében.  Ezen a versenyen Batta Georgina is részt vette, szereplése dicséretes.
 
Felkészítő tanár Márton Antal.

 
2010.03.22.

Jótékonysági Batyus Bál a BONI Tánctagozatáért 2010. április 17-én, a Széchenyi István Általános Iskola aulájában.


2010.03.19.

Mai napon megrendezésre került iskolánkba a Völgység Iskola Szövetség szavalóversenyének házi fordulója.

A továbbjutók: 1-2. évfolyamból  Brauer Izabell és Pámer Diána

  3-4. évfolyamból Nagy Andor és Újvári Bors Benedek

Eredményükhöz gratulálunk!


2010.03.19.

A T.Á.M.O.P 3.1.4 keretében megvalósított " A víz mint az  élet forrása " programunk támogatója a Laurus alapítvány.  A program javaslataikat megvalósításhoz nyújtott eszköztámogatásukat az iskola tanulói nevében szívből köszönjük.


2010.03.23.

Szakmai napon vehetnek részt a régió pedagógusai a Széchenyi István Általános Iskolában. A bemutató órák és konzultációk a szociális- életviteli és környezeti valamint életpálya kompetenciák fejlesztéséről szól.

Bemutató órák: Somogyi Jánosné 6. évfolyam természetismeret, Kocsis Gáborné Lamberti Judit 2. évfolyam szövegértés

 
2010. 03.18.

85 diákunk méri össze tudását a Kenguru matematika versenyen.  Bízunk benne, hogy tanulóink eredményesen szerepelnek.

 

2010.03.17.

Oszágos kompetenciamérés iskolai eredményei: szövegértés és matematika- logika kompetencia mérésen országos átlag felett teljesítettek tanulóink.


2010.03.16.

A Simonyi Zsigmond helyesírási versenyen elért teljesítményével megyei fordulóra nevezhetnek iskolánk tanulói: Holló Noémi, Horváth Mónika, Ficsor Luca, Domokos Vanessza

Jó felkészülést, további eredményes versenyzést kívánunk.


2010. 03.15.


A március 15.-i városi ünnepség keretében Patócs Viktória iskolánk 8. évfolyamos tanulója " Völgység Tálentuma " díjat kapott. Sportteljesítménye, szorgalma kiemelkedő, méltó példaképe iskolánk tanulóinak.

 
2010.03.12.

Közösen ünnepeljük a Vörösmarty Mihály Általános Iskola tanulóival az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepét.

Köszönjük a színvonalas műsort, a méltó megemlékezést.


2010. 03.11.

A Víz világnapja alkalmából kiírt rajzpályázaton iskolánk 3 tanulója jutott be az országos döntőbe.

Téma: plakátkészítése a vízről.

Gratulálunk Hangya Adrienn 3.g, Gergely Máté 3.g, Csobot Dávid 6.g osztályos diákjainknak.

 
2010.02.27.

Mai napon rendezték Hajdúszoboszlón az Országos "B" kategóriás úszó diákolimpiát.

Iskolánkat képviselte:

Fiú: Szemcsuk Krisztián, Gergely Bence, Incze Krisztián, Kaiser Tamás

Lány: Horváth Csenge, Fenyvesi Fanni, Mayer Alexandra, Schmierer Enikő, Wild Vanda


2010.02.25.

IV. kcs. Megyei röplabda diákolimpia 2010. február 25-én Bonyhádon 4 fiú és 4 lány csapat részvételével zajlott le.

Iskolánk megyebajnok csapat tagjai: Schmierer Enikő, Wild Vanda, Lengyel Kinga, Fábián Evelin, Boróczki Annamária, Juhász Alexandra további tagok az Arany János Iskolából Kovács Irén, Hopp Gitta, Jakba Lívia


2010.02.24.

Újvári Bors Benedek a Solymár Imre Városi Könyvtár
gyermekkönyvtára által szervezett Mátyás prózamondó versenyen Csillag minősítést szerzett.
 

2010.02.23.

A mai napon  Szekszárdon megrendezték a Torna Megyei diákolimpiai negyeddöntőjét, iskolánk I. és II. korcsoportja vett részt.


2010.02.17.

Szeretettel várjuk az érdeklődő szülőket nyílt napjaink óráira!

Időpontok: Február 23. Kedd  8.00-10.00-ig

  Február 24. Szerda  8.00-10.00-ig

Mindkét nap 1. és 2. órái látogathatóak.


2010.02.16.

Tisztelt Szülők!
Köszönjük támogatásukat! A farsangi bál tiszta bevétele 439.183 Ft.
SZMK vezetősége, Iskola dolgozói

2010.02.16.
Vörösmarty Mihály Művelődési Házban vehették át legtehetségesebb rajzolóink a Wass Albert emlékére rendezett rajzverseny díjait. Elismerést kapott: Győrfi Vivien, Jakab Gréta, Farkas Nikolett, Barabás Katalin, Szőts Fruzsina, Kajtár Zsuzsanna, László Emese és Beke Csanád

 
2010.02.16.
A regionális Curie matematika verseny területi fordulóján sikeres eredményeket éretek el matematikából a felső osztályos tanulók. Eredményeikhez szívből gratulálunk!

3. osztály: Brettner Dávid 6. hely,László Emese 2. hely, Morvia Levente 3. hely, Dávid Márk 13. hely, Kaufmann Kata 14. hely

5. osztály: Gergely Bence 3. hely, Agócs Noémi 11. hely, Zsók Bianka 1. hely, Balog Imola 8. hely, Beke Áron 9. hely

6. osztály: Ficsor Luca 2. hely, Pintér Péter 9. hely

 
2010.02.16.
Szeretettel meghívjuk a BONI Bartók Béla Alapfokú Művészetoktatási Tagintézmény grafika tanszakos tanulóinak félévi kiállítására. A kiállítás a BONI Széchenyi István Általános Iskola aulájában látható az iskola nyitvatartási idejében március 12-ig.
A grafika tanszék képeit a web albumunkba is megtekintheti.


2010.02.11.

Hétvégén megrendezésre került iskolánk farsangi bálja.


2010.02.15.

A TÁMOP 3.2.2 projekt keretében a kompetencia alapú oktatatás tanóráit látogathatják az érdeklődők:

02.15.  10:45  Matematika-Logika 5. évfolyam tanít: Kaufmann-né Markóci Zsuzsanna (törtek)

02.17.  10:45 Matematika- Logika 1. évfolyam tanít: Kovácsné Énekes Erika (29. modul)

02.18.  10:45 Szövegértés, szövegalkotás 4. évfolyam tanít: Miszlerné Szoták Mária (11. modul Varró Dániel : Szösz néne)

Minden érdeklődőt szeretettel várunk.


2010.01.26.

A LAURUS alapítvány iskolánkkal együtt nyújtotta be a pályázatát a lakótelep Egészszég-nevelési programjára. Bízunk benne , hogy támogatást nyerünk egészségnevelő programjaink megvalósítására.


2010. 01. 26.

A Diákönkormányzat pályázatot hirdet "Szerkesszetek mesekönyvet" címmel.


02.05-02.06

Február 5. felsős farsang 17.00- 21.00 DJ. Pusztai Tamás
Február 6. alsós farsang 15.00- 19.00
Belépőjegy:
Tanulóinknak / volt tanítványainknak 200 Ft
Vendégeknek 300 Ft
Tombola 100 Ft
Ruhatár 50 Ft
Mulassunk együtt!

Maskarások, bolondok
Rázzátok a kolompot
Takarodjon el a tél
Örvendezzen aki él.
  (Sarkady Sándor: Kikiáltó)


2010. 01. 13.

Iskolánk 2010. január 13-án Megyei Úszó Diákolimpiát rendezett 7 település 130 versenyző részvételével. A verseny tétje, az Országos Diákolimpiára való bejutás, melyre csak az első helyezetteknek volt lehetőségük. 24 egyéni és 6 váltószámban hirdettünk megyebajnoki címet. Iskolánk úszói nagyon szépen szerepeltek egyéniben 8 aranyérmet, 3 ezüstérmet és 1 bronzérmet szereztek, a 6 váltószámból ötször a BONI csapata állhatott fel a dobogó legfelső fokára.
Az országosra bejutott egyéni versenyzők: Horeczky Balázs (50gy és 50 h), Szemcsuk Krisztián ( 100gy és 50m), Horváth Csenge (100gy és 50m), Incze Kitti (50gy), Incze Krisztián (100 h)
További egyéni érmeseink: László Emese 3. (50 gy), Gergely Bence 2.(100h),
Fenyvesi Fanni 2. (50m)
Váltóban az országosra jutottak:
II. kcs. Szombath Valentin, Tillmann Alex, Brettner Dávid
III. kcs.F  Szemcsuk Krisztián, Incze Krisztián, Gergely Bence
III. kcs.L  Horváth Csenge, Fenyvesi Fanni, Mayer Alexandra
IV. kcs. L  Wild Vanda, Böcskei Krisztina
Váltóban második helyezett csapattag Illés Laura.
Az Országos Diákolimpiát az I-II. kcs-nak február 7-én Hajdúszoboszlón a III-IV. kcs-nak február 27-én Hódmezővásárhelyen rendezik meg.


Gratulálunk nekik!

 

2009.12.23.

Kívánjuk, hogy az év utolsó napjait szeretteid körében, meghitt, bensőséges légkörben töltsd!

BUÉK! a tagintézmény vezetése

 
2009. 12. 22.

Szeretettel várjuk a kedves szülőket és érdeklődőket iskolánk fenyőnapi ünnepségére.
8:00 alsós műsor
9:40 felsős műsor


2009.12.21.

"Ilyennek látom a papokat"- címmel Országos rajzverseny megrendezésére került sor. 1657 pályázat érkezett. December 20-án, vasárnap Budapesten a Belvárosi Főplébániai templomban volt a díjátadás. A mi iskolánk is büszkélkedhet szép eredménnyel, Holló Noémi és Teodóra a felsős kategóriában II. helyezést ért el.


2009.12.21.


A Bonyhádi Nevelési Kisebbségi Önkormányzat levélben köszönte meg iskolánk dolgozóinak, tanulóinak  közreműködését a "Winterfest" sikeres programjáért.

 
2009.12.08.

Az uszodában megrendezésre került a Diákolimpiai Úszóverseny.


2009.12.07

A mai napon meglátogatta iskolánkat a Mikulás.
 

2009.11.20.

A nagymányoki sportcsarnokba 7 csapat részvételével MGYLSZ Bonyhád körzeti tornái zajlottak 5-6. osztályos tanulók részvételével.

 

  I. Széchenyi A csapat

  II. Aparhant

  III. Nagymányok

 

2009.11.18.

"Bonyhádi barangolás" kicsiknek és nagyoknak 2009. november 21-én szombaton.


2009.11.11.

Hagyományainkhoz híven idén is megrendeztük a " Tökös - Libás " napot. Rövid összeállítás volt látható a Tolna Táj televízió bonyhádi napló című műsorába.


2009.11.4.

Tolna Megye Talentuma

 

A megyénk bővelkedik ifjú tehetségekben. A második Tolna Megye Talentum díjátadáson iskolánkból Újvári Bors Benedek, negyedik osztályos tanulónk kiváló szavalati eredményéért vette át elismerő díját.
Eredményéhez gratulálunk!


2009.11.4.

Az iskola fennállásának 25. évfordulójára ünnepi facsemete ültetést rendeztünk.


2009.10.21

 A Takarékossági Világnap alkalmából a Völgység - Hegyhát Takarékszövetkezet vetélkedőt rendezett Mágocson.  Tolna és Baranya megyéből összesen 15 általános iskola képviseltette magát 3-3 fős csapatokkal e rangos rendezvényen. A gyerekek logikai , ügyességi, zenei, irodalmi és komoly odafigyelést igénylő feladatokban mérték össze tudásukat, találékonyságukat.
Iskolánk csapatának tagjai: Böcskei Krisztina, Deák-Fogarasi Roxána és Jakab Renátó, mindhárman 7. osztályos tanulók.
Szoros versenyben az igen előkelő 2. helyezést érték el a jó hangulatú vetélkedőn. Jutalmul értékes ajándékokat kaptak .

Felkészítette őket Csizmadia Edit.
Jövőre iskolánk fogja megrendezni ezt a szép hagyományokkal bíró vetélkedőt.

 
2009.10.10.

Tanulóink sikeresen szerepeltek a Völgység Múzeum "Nagy Rajzolás" című programján.


2009.10.11.

Négy kisdiák vehette át jutalmát a Városi Könyvtár gyermekrajz pályázatán: Nyul Flóra (6. o .),


2009.10.10.

Az iskola pedagógusai meghívást kaptak Bikalra, hogy megismerjék a Puchner kastély reneszánsz élménybirtokát és programjait. A szervezők nem titkolt célja, hogy az év végi tanulmányi kirándulásokon minél több osztály válassza  úti célként Bikalt.

 

2009.10.9. 

367 továbbtanulás előtt álló diák, szülő látogatta meg a továbbtanulási nap iskolai standjait. A munkaügyi központok tanácsadással segítették az iskolaválasztást. További képek:

http://picasaweb.google.com/hahollo/Tovnap?feat=email#

Akik szívesen emlékeznek vissza, akik szerettek volna itt lenni:

400 kép a jubileumi nap programjáról

http://picasaweb.google.hu/hahollo/25EvesTalalkozo#

Holló Katalin főszervező


2009.10.9.

Kistérségi továbbtanulási napot szervez intézményünk a Völgység Iskolaszövetség támogatásával.


2009.10.7-8-9.

Erdei iskolában ismerkednek az egészséges életmóddal és környezetünk védelmével az 5. évfolyam tanulói Annafürdőn (Lengyelen)


2009.09.26.

Regionális úszóverseny sikerek Szekszárdon

A hírt Mayer Alexandra írta (6. o.)

Az őszi labdarúgó torna első fordulóján nagyon jól szerepelt iskolánk csapata. Tevel, Cikó, Nagymányok, az Arany János Általános Iskola és mi, Széchenyisek játszottunk izgalmas meccseket. Csapatunkat Palkovics Árpád tanár bácsi készítette fel. Góllövőink: Gillich Gábor, Czirok Norbert és Sebestyén János.


2009.09.23.
 

Kisiskoláké a legnagyobb siker a  parlagfű verseny vetélkedőjén.


2009.09.23.

Foglalkozás a másság elfogadására: olyan vendégeink voltak, akik siketek, nagyot hallók


2009.09.22.

27 tanuló és Gulyás Péter tanár úr két keréken közlekedett a városban az autómentes nap programjának keretében.  Vegyünk róluk példát, gyalogoljunk, közlekedjünk két keréken gyakrabban.

Iskolánk dolgozói, tanulói köszönetét fejezik ki mindazoknak, akik megtisztelték és velünk ünnepeltek jubileumi ünnepségsorozatunkon, támogatták, segítették rendezvényeinket.

További képek a veterán úszók versenyéről: 

http://picasaweb.google.hu/boniszechenyi/NosztalgiaUszoverseny?feat=directlink

További képek a jubileumi programokról:

http://picasaweb.google.hu/boniszechenyi/25EvesJubileumiUnnepsegSzechenyiIAltIsk2009Szeptember19?feat=directlink
 

A paksi székhelyű Együtt a Parlagfű Ellen Alapítvány kistérségi vetélkedőjét évente intézményünkben a Laurus Alapítvány bonyolítja le.

Az idei kistérségi fordulóra könyvtárunkban 2009. szeptember 23-án 14 órai kezdettel várjuk a völgységi iskolákból a három fős – korábban már nevezett- csapatokat.

A parlagfűvel kapcsolatos tudnivalókon kívül az idei kiemelt téma a szelektív hulladékgyűjtés.

A versenyben legjobb eredményt elérő alsós és felsős csapat vehet részt a paksi megyei döntőn, amelynek fődíja osztálykirándulás a Gemencben. A rendezvény további támogatója az ÁNTSZ és a Lovasi Festékbolt.

Szeretettel várjuk volt diákjainkat, munkatársainkat iskolánk 25 éves jubileumi ünnepségére.


Információt kérhet: Bandel Ivett iskolatitkár 74/451-933 email: szechenyi-bh@freemail.hu

Holló Katalin főszervező 74/550-297 email: hollokati@index.hu

 


Ne késsetek el, viseljétek az iskolajelvényt!

 

2018. augusztus 16.
  • A mai napon nincs esemény.

eseménynaptár Eseménynaptár

<
>
2018 augusztus
H
K
Sze
Cs
P
Szo
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Tanévnyitó piknik és ünnepély
2018. augusztus 31. (péntek)
Tanévnyitó értekezlet
2018. augusztus 30. (csütörtök)
Javító vizsga
2018. augusztus 28. (kedd)
Alakuló értekezlet 9 órakor
2018. augusztus 21. (kedd)
A tehetségről mindenkinek

Iskolai projekt