Jelenlegi tanítási hét: „B”

Napközi otthon

Az egyetlen tagintézmény vagyunk, ahol napközit működtetünk alsó tagozaton is. Ez azt jelenti, hogy tanórák csak délelőtt vannak. 1-5. évfolyamokon valamennyi osztály egy-egy napközis csoportot alkot. Az ebédeltetést követően szabadidős programokon vehetnek részt a gyerekek a napközis csoportjukban. Heti két alkalommal a „ REMEKELEK ” foglalkozások közül szabadon választhatnak érdeklődési körüknek megfelelő tevékenységet: angol nyelvi játékok, kézműves foglalkozások, varázsceruza, gazdálkodj okosan a szabadidőddel.
Fél három és négy óra között a délutáni tanóra alatt készítik el a házi feladatokat, készülnek fel a másnapi órákra. A szülők körében azért is kedvelt ez a délutáni foglakoztatási forma, mert családi program, elfoglaltság esetén a tanulók hiányzása nem okoz a továbbhaladásban nehézséget. A kikérés lehetőségével nem gyakran élnek a szülők, a hiányzás nem gyakori, mert a gyerekek nem szívesen mondanak le a közkedvelt délutáni programokról, szeretik osztálytársaikkal tölteni szabadidejüket.

A média szakkör riportja (videó)

Szakirodalom a napköziről (PDF)

2017. december 13.
  • Bázisintézményi pr.

eseménynaptár Eseménynaptár

<
>
2017 december
H
K
Sze
Cs
P
Szo
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Szilveszter
2017. december 31. (vasárnap)
Téli szünet
2017. december 29. (péntek)
Téli szünet
2017. december 28. (csütörtök)
Téli szünet
2017. december 27. (szerda)
Karácsony
2017. december 26. (kedd)
Karácsony szent este
2017. december 24. (vasárnap)
Karácsony
2017. december 25. (hétfő)
Karácsonyi ünnepély
2017. december 22. (péntek)
Adventi készülődés DŐK
2017. december 22. (péntek)
Adventi készülődés DŐK
2017. december 21. (csütörtök)
Adventi készülődés DŐK
2017. december 20. (szerda)
Adventi készülődés DŐK
2017. december 19. (kedd)
Adventi készülődés DŐK
2017. december 18. (hétfő)
Bázisintézményi pr.
2017. december 13. (szerda)
DŐK Mikulás
2017. december 6. (szerda)
Német nemzetiségi napok
2017. december 6. (szerda)
Német nemzetiségi napok
2017. december 5. (kedd)
Német nemzetiségi napok
2017. december 4. (hétfő)
Fogadó óra 17 órakor
2017. december 4. (hétfő)
A tehetségről mindenkinek

Iskolai projekt